A HÁROM KARÁCSONYFA
A nagyvárosi Erdő utca 8. szám alatti fenyőfatelepen az ifjú csemeték és kamasz fenyőfák mellett három öregecske fenyő is állt a kertben. Mindhárom terebélyes, magasra nőtt, térre és karácsonyfának való fenyő volt. A három fenyő nagyon szerette egymást, nyáron a nagy melegben legyezgették egymást az ágaikkal, tavasszal együtt örültek a napsütésnek, ősszel legszebb tobozaikkal ajándékozták meg a másikat, télen pedig közösen várták a hóesést, a karácsonyt, és együtt ábrándoztak arról, hogy egyszer majd belőlük is karácsonyfa lehet. Ahogy teltek-múltak az évek, ők egyre magasabbra nőttek, így egyre fogyott a remény, hogy valaha is pompásan feldíszített fa lesz majd belőlük egy család otthonában.
Egy decemberi délelőttön favágók érkeztek a telepre, hogy minden karácsonyfának való fát kivágjanak. A három idős fát, ahogy az előző években, idén is messze elkerülték, sőt még meg is szólták őket:
– Milyen méretes nagy fák, ideje lenne kivágni és eltüzelni őket – mormogták.
A három fa ekkor úgy érezte, sorsuk megpecsételődött. Nem lesz már belőlük feldíszített, pompás, világító karácsonyfa, felaprítják őket tűzifának, aztán huss, eltüzelik egy koszos-poros kályhában.
Míg ők a telepen szomorkodtak, Nagyváros terei karácsonyfák és emberek nélkül üresen kongtak. Mindenki otthon készülődött az ünnepre, de minek is ment volna ki egy üres térre, ahol még karácsonyi hangulat se vár senkit. A polgármester, látva a sivár, meghitt hangulat nélküli estéket, így szólt az emberekhez:
– Gyertek, jöjjünk ki mindnyájan a terekre, töltsük meg szeretettel, melegséggel városunkat, várjuk együtt a karácsonyt!
– Ha kimegyünk, az még kevés a jó hangulathoz. Az ünnephez a karácsonyfa is hozzátartozik – magyarázta neki egy asszony, karján egy kisgyerekkel. A kisfiú az égbe tekintett, ami a polgármester szerint egy jel volt arra, hogy hatalmas, égig érő fákat kell idehozniuk. Nem is várt sokáig, azonnal a fenyőfatelepre indult, hogy saját maga választhassa ki a legszebb fákat. A három hatalmas fenyőt már messziről megpillantotta.
– Azt szeretném, ha ez a három gyönyörű fa díszítené idén városunk három terét. Tegyétek rá a legszebb díszeket és a legpompásabb fényfüzéreket, hadd legyenek nekünk a legszebb karácsonyfáink!
A három fa alig hitte el, amit hallott.
– Hát mégsem tüzelnek csak úgy el bennünket! Nem hiába nőttünk ekkorára, csodálatos karácsonyfa lesz belőlünk! – lelkendeztek.
Örömük a következő napokban még tovább fokozódott, hiszen az egész világ a hatalmas karácsonyfákat csodálta. Száz és száz ember érkezett ide látogatóba, hogy legalább egy pillanatra láthassa a legmagasabb fákat. Így népesültek be a terek, ahol esténként az emberek énekeltek, zenéltek, ettek-ittak, vidáman várták a karácsonyt. A három fenyő a nagy felhajtás közepette sem feledkezett meg egymásról. Mivel nagyra nőttek, látták egymást a terekről, ahonnan minden este fényeiket villogtatva üdvözölték egymást.