A hévízi víztorony
Hévízi víztoronynak az volt az álma,
Sok víz legyen az ő pocakjába zárva.
Peckesen áll a Széchenyi utca tetején,
Meg ne ijedj, ha fent jársz az emelet peremén.
Rég történt, annyira régen, hogy még a legrégebbiek is alig emlékeznek rá, pedig igenis megtörtént, hogy az 1930-as években fogytán volt a víz Hévízen. Olyannyira, hogy spórolni kellett, hiszen a kutak már nem tudtak elegendő vizet biztosítani. Estére csak néhány cseppet tudtak kicsikarni magukból. Alig-alig mertek inni, főzni, mosakodni az emberek, annyira féltek tőle, hogy egyszer csak víz nélkül maradnak.
A vízhiány oka mi más lett volna, minthogy egyre több vendég érkezett Hévízre, akik nem csak a tóban fürödtek. Legnagyobb kincsünk, éltető erőnk, a víz nem volt képes kiszolgálni a városunkba érkező rengeteg embert.
Nagy problémát jelentett ez mindenkinek: a hévízieknek, a vendégeknek és persze magának a víznek is. Sokszor nagyon el volt keseredve Vízmama, amikor már nem tudott magából több cseppet adni.
– Jaj, szegény emberek! Látom rajtuk, hogy a melegtől, a sok munkától vagy a fáradtságtól nagyon szomjasak. Ahhoz pedig nincs erejük, hogy nap mint nap a kútra járjanak vízért – sóhajtotta.
– Megoldást kell találni a helyzetre – értett egyet Vízmamával Vízpapa, aki a locsolásért volt felelős. A kis vízcseppek persze sokat segítettek szüleiknek, de még így sem tudták megoldani a problémát.
– Újabb kutakat kellene fúrni, vagy vízvezeték-hálózatot építeni – vetette fel Vízmama.
– Egy víztorony lenne a megoldás – gondolkodott hangosan Vízpapa.
– Nagyon jól hangzik, de fogalmunk sincs mi az, hogy víztorony – csiviteltek a vízcseppek.
– No, akkor nyissátok ki csepp kis füleiteket, elmagyarázom nektek a víztorony működését – szólt Vízpapa. – A víztorony egy nagyméretű víztartály, amit olyan magasan helyeznek el, hogy a gravitációtól, vagyis a nehézségi erőtől nyomás alakuljon ki. Ez a nyomás elegendő kell hogy legyen a hálózat működéséhez. Fontos, hogy a víz a magasba emelés után is továbbhaladjon.
– Ez nagyon-nagyon bonyolultan hangzik, mi biztosan nem is tudunk benne segíteni – mondták szomorúan a vízcseppek.
– Na, azért nem kell szomorkodni – vigasztalta őket Vízpapa. – Mi erre valóban nem vagyunk képesek, de ha egy mérnököt rávezetnénk a víztorony fontosságára, az nagyon jót tenne a városnak.
Mindeközben Hévíz város mérnökei pont a vízhiányról tanácskoztak, de megoldást sehogy sem találtak a problémára. Ekkor jött el a vízcseppek ideje. Átcsordogáltak a tanácskozókhoz, majd elkezdtek keringeni a levegőben.
– Hát persze! – csapott homlokára a főmérnök. – Víztornyot kell építeni, így folyamatosan lesz vizünk!
Remek ötletével a többiek is egyetértettek, így a vízcseppek nyugodtan hazacsordogálhattak.
Nem telt el sok idő, Hévíz egyik legmagasabb és legszebb pontján már állt is a víztorony, hosszú évekig szolgálva az itt lakókat, a szállodákat, az üdülőket, a Hévízen pihenőket. Aki pedig szép kilátásra vágyott és elég bátor is volt, az bármikor megjárhatta a víztorony tetejébe vezető lépcsősort. Nem csalódott, amikor a tetejére ért, hiszen páratlan kilátás tárult elé.