A RENDMÁNIÁS LEÁNY
Élt egyszer leány, aki nagyon szerette a rendet és a tisztaságot. Szinte az egész élete takarítással, súrolással, rendrakással telt, azt tanították ugyanis neki, hogy rend a lelke mindennek. Csak azt felejtették el közölni vele, hogy a napjai nem telhetnek rendrakással és takarítással. Miután felébredt és lábait szorosan egymás mellé téve felkelt, gyorsan kivasalta az ágyneműjét, ezután bevetette az ágyat és alaposan kitakarította a hálószobát. Megreggelizett, majd átmosta az egész konyhát. Hosszú haját kifésülte és olyan szoros copfba kötötte, hogy hatalmas szemei inkább hasonlítottak a kínaiak húzott szemeire, mint egy bogáréra. Boltba is csak azután indult el, hogy kivasalta a pénztárcájában lévő papírpénzeket, hogy szépen sorakozzanak az erszényében. Miután hazaérkezett és megtörölte lábát a lábtörlőbe, azt is kimosta gyorsan, kifényesítette a cipőjét, kivasalta a cipőfűzőjét, úgy tette el a szekrénybe. Minden ebédfőzés végén oltári rendet csapott és kimeszelte a konyhát. Délutánonként minden tárgyat, bútort, könyvet, gyertyatartót, vázát vonalzó és mérőszalag segítségével precízen egymás mellé állított. Este csillogó-villogóvá varázsolta az amúgy is ragyogóan tiszta fürdőt, a szőnyeget is úgy tette be, hogy gyönyörűen, a kádtól épp 5 centiméterre álljon. Kivasalta a pizsamáját és megpróbált úgy aludni, hogy a lehető legkevésbé gyűrődjön az ágyneműje.
Egyik reggel hatalmas nagy tüsszögésre ébredt.
– Jól megfáztam – gondolta, ami nem is volt csoda, hisz előtte nap óriási szélvihar kavart port az udvaron. A rendszerető leány pedig egész álló nap seperte az udvaron összegyűlt szemetet, port, letépett faágakat és leveleket. A szél őt sem kímélte, tépte, marcangolta a ruháját, a végén már csak egy szál trikóban szorgoskodott a hidegben. Mára pedig tüsszögött, és úgy folyt az orra, hogy alig győzte fújni. Szakadatlanul mosta-vasalta a zsebkendőket. Elérkezett az ebédfőzés ideje, igen ám, de úgy elkapta a hapci, hogy a liszt ezerfelé szóródott. Összetakarított mindent, majd ismét hozzálátott a főzéshez. Most meg a nagy sietségben megbotlott, és összetört egy poharat, a szilánkok elvágták az ujját, a vércseppek pedig a padlóra hullottak. Már teljesen összezavarodott, térült-fordult, pakolt, sepert-felmosott, mosott-vasalt, az ebédről meg jól elfeledkezett. Oda is égett, pedig annyira fáradt és éhes volt, hogy életében először a rendetlenség és a piszok sem érdekelte. Nem tehetett mást, ebédet kellett rendelnie, de az ételhordó futár úgy ment be a házba, hogy még a lábát sem törölte le és belépéskor a kezét sem mosta meg. A rántott húson a köpönyeg most nem volt olyan sima, mint amikor maga készíti úgy, hogy még a pohár talpa is megáll rajta és a sült krumpli is kissé olajosra sikeredett, de még ezt sem bánta, ette-ette, csupa szutyok lett a keze, a ruhája és az asztal is. Ez alkalommal nem vágta katonás rendbe sem a konyhát, sem magát, hanem életében először pihent egy kicsit és nagy élvezettel látott újra munkához.
