A SÜTE CSALÁD SÜTEMÉNY- ÉS CSOKIGYÁRTÓ MŰHELYE

A Süte család nehezen tudott volna édesebb gyárat üzemeltetni, testhez- és szájhozállóbb feladatot végezni, mint a sütemény- és csokigyártó műhely üzemeltetése.  Itt szigorú rend szerint voltak leosztva a feladatok, aszerint, hogy ki mit szeretne csinálni.  Az irodákon a következő feliratok álltak: Süte Csabi és Süte Gergő gyárigazgatók. Ennek keretében Csabi a gyártósort felügyelte, Gergő pedig a boltokba való szállítást szervezte. Süte anya a csomagolásról és a kibontásról gondoskodott, Süte apa a raktározást intézte, Nándi papi kóstolási igazgató, Lajos papi olvasztási vezető, Magdi mami alapanyag-beszerzési menedzser, Ági mami a csokik titkos receptjéért felelős vezető, Ági a csokikeverő  főmérnök,  Viktor a kóstoló nagymester volt, Margit dédimami és Lajos dédipapi az árak alkudozásáért és a spórolásért voltak felelősek, Dina és Dorka kutya, valamint Beni cica pedig maradékevő mérnökök voltak.

A gyárban a borzasztó szigorú, kemény és következetes főnökök miatt nagyon szigorú rendben folyt a munka.  A családnak már reggel kilenckor fel kellett kelnie, majd egy gyors, másfél órás készülődést követően már 11 órára a gyárban kellett robotolnia. Csak így lehetett jól üzemelő és nyereséges a gyár. Naponta nem kevesebbet, mint 15 darab csokit állítottak elő. Ezt a borzasztó mennyiséget – mivel pont 15-en dolgoztak a gyárban – nap mint nap meg is ették. Persze nagy ritkán azért az is előfordult, hogy valaki nem kívánta a csokoládét, na azt, még mielőtt valaki meggondolta volna magát, ki is szállították valamelyik boltba. A Süte-süti és a Csoko-csoki az egész környéknek a kedvence volt. Persze a legtöbb rendelést az óvodákból adták le. Ez a csokoládé ráadásul még olyan egészségesnek is számított, hogy alig-alig lyukadt ki tőle havonta valakinek a foga. Az alapanyagért Magdi mami kétévente egyenest Afrikába utazott a csoki- és kakaónövény-ültetvényekre. Nagyon szerették egymást a dolgozók. Még egymás csokijából is mindig megkínálták egymást. Ehhez a hatalmas erőfeszítéssel járó munkához kellett is az összetartás, különben nem bírtak volna dolgozni, a nagy, tízliteres fazekakban csokit főzni, kóstolni, a hosszú, tizenöt személyes étkezőasztalon csomagolni, az udvaron lévő faházban folyó irodai munkáról pedig írni is képtelenség, olyan összetett és bonyolult volt. Még a szomszédok is a csodájára jártak ennek a hatalmas gyárnak. Így fordulhatott elő, hogy a Nagy Imre utca 15-ben lakó szomszéd is a Csoki bácsi nevet választotta magának.

No miután délben megebédelt a család, aludtak egyet délután, majd három óráig ismét megfeszített munka következett, és csak ezután indulhattak haza. A család legjobban az ünnepnapokat szerette, ilyenkor végre leülhettek mindannyian, nagyokat beszélgethettek, és óriási tábla csokikat ehettek végre úgy, hogy nem kellett dolgozniuk. Rossz napok soha nem fordultak náluk elő, maximum csak akkor, amikor egy-egy csokoládépapír rosszul bomlott fel, és nem tudták szabályosan letépni a csokiról. Télen és ősszel borzalmasan virágzott a csokigyártás, tavasszal és nyáron azonban csak süteményt lehetett volna sütni, de mivel ennek az alapanyaga is csokiból lett volna, nem készítették el, nehogy a nagy melegben elolvadjon. Így építették fel hatalmas csokibirodalmukat Sütéék. Ma már persze nem kell dolgozniuk, hiszen a recepteket drága pénzéért eladták más csokigyártóknak, de mai napig emlegetik azokat a nehéz napokat, amikor nem tudtak mást enni, mint csokoládét.