A SZAKMA BECSÜLETE
Nincs az a mesterember, aki szorgalmas munkája nélkül érne valamit. Laci, az asztalos 40 évesen kezdte a szakma tanulását, így 70 éves korára már szakmunkás bizonyítvánnyal büszkélkedhetett. Röpke 15 évnyi pihenés után neki is állt mestersége gyakorlásának. Reggelente már tíz órakor talpon volt, alig várta, hogy munkáját tizenegykor elkezdhesse. Éppen csak bekapott néhány szendvicset, megivott rá pár liter kávét, s már izzott is a keze alatt a munka. Kitartóan kalapált, ütött-vágott, zúzott, csiszolt egész délelőtt, hiszen hamarosan nagy megrendelésnek kellett eleget tennie. A vevő egy kétszemélyes padot kért tőle december 31-ére. Nem volt rá túl sok ideje, hiszen a naptár már január 1-jét mutatott, így higgyétek el, akadt olyan délelőtt is, mikor csaknem 2 cm bütyköt vágott le az erdőről behozott kemény nyárfáról. Ezután a jól megérdemelt ebéd követelt helyet korgó gyomrában. A mesterember pár tányér pecsenye után mély álomba szenderült, hogy frissen folytathassa munkáját. Édes álma nem szólt másról, mint egy kis pirított cukorról, amely karamellizálódik. Mámorító illata egyre erősebben érte el az orrát. Kinyitotta a szemét, hátha valaki meglepte a bódító desszerttel, de csalódnia kellett. A verőfényes nap tréfálta meg. Mesterünk precízségét mutatja, hogy dupla 20 dioptriás szemüvegéhez nagyítót is használt a fabütykök csiszolásánál, amit a nagy kapkodás miatt a rönkön felejtett, így az a nap sugaraitól lángra kapott. Félórányi töprengés után végül nem hívott tűzoltókat, szinte egyedül, 15 szomszéddal közösen eloltották a lángokat. Kicsit szomorú volt, hogy a tűz kiszabta a padnak való fát, de Istenem, a szerencse néha mellészegődhet. Úgysem volt túl mázlista, még a lottón is csak kétszer volt telitalálata. Saját szomját is eloltotta, de a falu „IT..BOLT”-jában vásárolt nedűtől, ki tudja miért, mindig gyorsabban dolgozott. Arra sem jutott ideje, hogy az „IT.. BOLT” nevű bevásárlóközpont feliratához elkészítse fából a hiányzó A és L betűket.
A nagy kalandok közepette gyorsan tavasz, nyár, ősz és tél lett. December 31-ét írtak, mikor már csak az utolsó simításokat, csiszolást, csavarozást, festést kellett elvégezni. Délután az izgalomtól nem is aludt három óránál többet, majd hosszú, félperces gondolkodás után megtalálta a padhoz illő festéket. A kiválasztást nem bízta a véletlenre, aszerint döntött, hogy éppen milyen festéket talált otthon. A pad lábainak elkészítése ugyanilyen alapossággal történt. Itt a fő szempont az volt, hogy épp mennyi fa maradt még a sufniban, tüzelés után. A vevő rajongott a különleges, egyedi tárgyakért, így busásan megjutalmazta Laci mestert a különböző méretű lábakon álló, imbolygó, félig lecsiszolt padért. Az alkotó mellé ezúttal sem szegődött a szerencse. A megrendelő összes erdejét neki adta, hogy minél több egyedi fatárgyat készíthessen. A mester persze annak örült volna, ha a nagy munka után soha többet nem kell dolgoznia.
