AZ ELTŰNT HÚSVÉTI NYÚL
Ödön, a húsvéti nyúl imádta a húsvétot, a húsvét vasárnapot és a húsvét hétfőt is. Egész évben erre a két napra készült. Éjt nappallá téve festette a hímes tojásokat, a virágmintásat, a pöttyöset, a csíkosat, a kockásat, a hullámosat, a szívecskéset, a háromszögeset és a krikszkrakszosat. Éjszaka sem tétlenkedett: amikor a Nap aludni tért és a puha felhőkkel betakarta fáradt sugarait, Ödön Hold barátja lámpásának fényénél olvasgatta a gyerekek húsvéti ajándékkéréseit. Annyi levelet kapott, hogy a postás naponta csak háromszori fordulóval tudta hozzá kihordani kocsijával a küldeményeket. Volt azért két kis segítsége. Móka és Kamu mindenben a rendelkezésére álltak. Tojásfestékeket kevertek, festettek, szárítottak, kisautók, hajas babák, biciklik, hinták és mindenféle ajándékok után rohangáltak, no és természetesen húsvét napján öreg furgonjukkal kiszállították az egy év alatt elkészített, égig érő hegyekben álló ajándékokat. Alig hogy véget ért egy-egy ünnep, azonnal számolták vissza a napokat az újabbig. Minden egyes nap arra gondoltak, vajon örülnek-e majd nekik a gyerekek?
Egyszer csak elérkezett a várva várt ünnep. Ebben az évben gyönyörű napsütés köszöntött a világra húsvét reggelén. Móka és Kamu alig fértek a bőrükbe. Semmi másra nem vágytak, mint hogy elindulhassanak a meglepetésekkel. Csakúgy sebtében bekapták reggelijüket, az alkalomhoz illő főtt tojást, sonkát, tormát és kalácsot, majd izgatottan jelentkeztek a nagy feladatra.
– Ti mentek jobbra és pedig balra. Ahány gyereket találtok, annyi ajándékot rejtsetek el a fűben – osztotta ki a munkát húsvét hajnalán Ödön, a húsvéti nyuszi, aki egymaga olyan gyorsan dolgozott, mint a másik két nyulambulam.
– Kamu, idén Te vezetsz, én az ajándékokat rakom ki – javasolta Móka, de ötlete nem aratott osztatlan sikert.
– Nem-nem, én is szeretnék ajándékot osztani, engem is szeressenek a gyerekek, ne csak téged – válaszolta Kamu.
– Az lesz a legjobb és a legigazságosabb, ha az út felénél munkát cserélünk, így mindenki egyformán veszi ki a részét a feladatokból – vetette fel kitűnő ötletét Móka és ebben gyorsan meg is egyeztek.
Mire ez a kis vita lezajlott köztük, addigra Ödön már árkon-bokron túl járt. Úgy dolgozott, mint akit kergetnek. Villámgyorsan cikázott, még szemmel is nehéz volt követni. Míg társai egyet pislantottak, addigra ő már öt helyen szétosztotta az ajándékokat. Pedig hát senki nem hajtotta, csupán annyira szerette és élvezte a munkáját, hogy örömében csak úgy száguldozott nyuszimobiljával. Mindössze néhány ház volt már csak hátra, amikor furcsa, kerregő hangok hallatszottak az autójából. Krrrr, brrr, trrr, srrrrrrrrrrrr… és nagy csend következett. A nyuszimobil nem mozdult, se előre, se hátra.
– Te jó szagú húsvéti hímes tojás! Mi lesz most velem? – vakargatta hosszú füleit Ödön.
Felnyitotta a motorháztetőt és a lehető legnagyobb alapossággal nekilátott átnézni az összes alkatrészt. Ödön mancsai autószerelésre termettek, úgy javította ki az elromlott műszereket, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Még gyönyörű, hófehér bundáját sem kímélte. Mire végzett, a sok-sok olajos alkatrésztől fehér húsvéti nyúlból fekete kandúrrá változott.
Csakhogy ő ebből semmit sem sejtett. Örült, hogy végre továbbmehet, és a gyerekek időben megkaphatják a húsvéti ajándékaikat. Elérkezett az utolsó házhoz, ahol négy kicsi gyermek lakott. Peti, Feri, Kati és Juli a kerítésre támaszkodva várták már órák óta. Fogalmuk sem volt a késés okáról, az elromlott, de végül helyrehozott nyuszimobilról. Távcsővel kémlelték a határt, hátha megpillantják valahol a tapsifülest. Egyszer csak meglátták a kis autót, és egymásba kapaszkodva táncoltak, ugrabugrálva boldogan kiabáltak.
– Megjött, megjött, itt a nyuszi, elhozta nekünk a sok-sok ajándékot! – harsogták, ám amikor meglátták az autóból kiszálló fekete színű, foltos, hosszú fülű szerzetet, sírva futottak be a házba.
– Anyu, Anyu, egy fekete szörny elrabolta a húsvéti nyuszit. Mi lesz most? Hívjuk azonnal a rendőrséget! Tennünk kell valamit! – kérlelték édesanyjukat, aki tanácstalanul meredt rájuk.
Ödön borzasztóan elkeseredett.
– Miért futottak el, miért félnek tőlem? Soha senkit nem bántottam, eddig mindenki csak szeretett engem. Mi történt? – tette fel magának a kérdéseket kétségbeesetten. Annyira elszomorodott, hogy bánatában egy bokor alá bújt. Addig-addig sírdogált, míg álomba nem szenderült.
Amíg ő aludt, segítői, Móka és Kamu is végeztek az ajándékok kihordásával. Ők is odaértek ahhoz a házhoz, ahol a négy kisgyerek lakott. Meglátták Ödön nyuszimobilját és pánikba estek. Ödön sehol nem volt. Peti, Feri, Kati és Juli viszont még mindig édesanyjuk ölében zokogtak félelmükben. Móka és Kamu semmit sem értettek. Egy kivágott fa törzsére ültek, összedugták a fejüket és tanakodni kezdtek. Hosszú tépelődés után végül arra az elhatározásra jutottak, hogy együtt keresik meg Ödönt. Benéztek minden fa, bokor, virág és fűszál alá, de sehol sem találták barátjukat. Csupán egy szutykos, fekete, hosszú fülű, mélyen alvó szerzetet találtak egy bokor alatt, aki aztán végképp nem hasonlított a húsvéti nyúlra, hiszen még a fülei is egymásba fonódva, lekonyulva lógtak, míg Ödönéi olyan szögegyenesen meredtek az ég felé, mintha iránytűk lennének. Már éppen feladták volna a keresést, amikor cseperegni kezdett az eső, majd úgy eleredt, hogy kénytelenek voltak ők is behúzódni a bokor alá, ahol a fekete színű szerzet aludt. Ahogy ott ácsorogtak, arra lettek figyelmesek, hogy az esőtől a fekete alak bundája egyre világosabbá változott, majd teljesen kifehéredett.
– De hiszen ez Ödön! – kiáltottak fel egyszerre, olyan hangosan, hogy barátjuk azonnal felébredt.
– Jaj, de jó, hogy itt vagytok – mondta megkönnyebbülve, majd töviről-hegyire mindent elmesélt nekik.
– Ne aggódj, minden a legnagyobb renden van, újra gyönyörű a bundád, most már biztosan nem ijed meg tőled senki – nyugtatgatták.
Ödön pedig hitt nekik. Összeszedte minden bátorságát, és bevitte a gyerekeknek a kocsijában lévő utolsó négy ajándékot. Peti, Feri, Kati és Juli annyira örültek neki, hogy még az ajándékokról is megfeledkeztek. Ödönt egy jókora répával lepték meg, majd megígérték, hogy legközelebb, mielőtt a félelemtől sírva fakadnak, inkább megpróbálnak összebarátkozni az idegennel. Ki tudja, lehet, hogy máskor a Mikulás autója romlik el…