Rohan az idő, a gyerekek nőnek, velük együtt pedig sok minden változik. Egy valami azonban állandó – és bízom benne, hogy így is marad –, a fiúk ragaszkodása. Imádnak otthon lenni, ha rajtuk múlna, soha nem mozdulnának ki a házból. Azért néha hosszas rábeszélés, fenyegetés, ígérgetés után – ahogy ők fogalmaznak – “lepasszoljuk” őket egyik vagy másik nagyszülőhöz. Előfordult, hogy még délben(!) sem jöhettek haza, mert éppen közös ebédet szerveztünk a mamánál. Ettől persze teljesen kiborultak és kétségbeesetten reklamáltak:
– Anya! Hazamehetünk még valaha?

A tévében látott reklámok gyorsan célba érnek náluk, minden reklám- és marketingszöveget teljes meggyőződéssel harsognak, csupán néhány betűt kevernek néhanapján össze:
– Tudtad, hogy a „MŰSORFOG” a Coregától fix marad? – kérdezték tőlem.

Néha a mesecímekkel is hadilábon állnak:
– Nézzük meg a „MÉZ A GÉZÁT!” a tévében! – kérték tőlem egy délután.

Egyik nap szerettem volna lefényképezni egyikőjüket, mire ő:
– Fotózd inkább a másikat…!

Nyáron a nagy forróságban megkívántak egy jeges teát. Udvariasan kérték is tőlem:
– Kérünk szépen ice tea-t! Ha nincs dobozos, jó lesz az is, amit te kotyvasztasz.

Még szerencse, hogy a kommunikációjuk udvarias és választékos. Bújócskázás közben összeakadt egymással a bajuszuk. Gergő jött is gyorsan árulkodni:
– Éppen kellemesen ipiapacsoztam, amikor ellökött a Csabi.

Mivel még a játékban sem ismer tréfát, fontosnak tartotta, hogy véletlenül se veszítsen ok nélkül.
– Azért lettem utolsó, mert nem lettem kellőképpen tájékoztatva a játékszabályokról – magyarázkodott.

A tanulás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaik közé, gyakran torkollik vitába egy-egy tanulós délután. Nemtetszésüknek hangot is adnak:
– Ha te sem szereted, és mi sem élvezzük, akkor miért tanulunk?

Ha viszont a tanító néni sem bír velük, és kicsit erélyesebben szól egyikükre, a másik hamar a védelmére kel:
– Tanító néni! Nem tudna egy kicsit türelmesebb lenni a Csabival?

Végül próbálnak megnyugodni. Törökülésben, csukott szemmel meditálnak.
– Hát ti? – kérdem.
– Keressük a lelki békénket – jött a bölcs és határozott válasz.

Többször kérték már tőlem, hogy öltöztessem a gyerekeket különböző ruhába, mert összetévesztik őket. Egyik reggel más színű pólókat tettem ki nekik, de mindketten a szürkét választották.
Csabi reklamál:
– Mindig én veszem fel a világosabbat.
– Na, éppen ezért lesz most az enyém – zárta rövidre a vitát Gergő, és felvette a kiszemelt pólót.

Ahogy serdülnek, úgy nézik egyre többet a szebbik nemet. Górcső alá vesznek minden csinos hölgyet.
– Anya, ez a néni fűzőt hord – mutatnak egy vékony nőre.
– Miből gondoljátok? – kérdem.
– Ilyen vékony dereka nem lehet senkinek fűző nélkül – jött a határozott válasz, férfiszemmel.

A macskánk alakja mellett sem mennek el szó nélkül. Cicó kissé piknikus alkat, de ez mit sem zavarja, folyton élelemért könyörög.
– Nem kapsz többet, mert ma már sokat ettél – szólok rá.
– De Anya, nézd, már fogyott egy kicsit – védi a macskát Csabi.
– Ha fogyni nem is fogyott, de legalább tartja a súlyát – kelt a védelmére Gergő is.

Étteremben forró levest tettek elénk. Csabi szerint sokba fog ez nekünk kerülni, mert minél melegebb egy étel, annál drágább. Az energetikai költségeket a vendégekkel fizettetik meg.

Ha haragszanak egymásra, apró jelzéseket küldenek egymás felé. Ilyen például amikor megköszönik az ebédet:
– További jó étvágyat kívánok Anya, Apa és a többiek. (A ‘többiek’ az egy szem testvérre vonatkozik.)

Spórolni kell, nincs mese. Pizzát rendeltünk és nem volt nálam készpénz, így kölcsönkértem a gyerekektől. Gergő hajlott is a tranzakcióra, de Csabi lefújta az ügyletet:
– Ha adsz pénzt Anyának, azt soha nem látod viszont.
Gergő megfogadta a tanácsát, én pedig kénytelen voltam keresni egy bankautomatát.
Sok kicsi sokra megy! Ki tudja, ez a fajta takarékos szemléletmód hosszú távon talán komoly eredményt produkál!