Boldizsár, a nyomozókutya
Élt Hévízen egy kutya, Basset hound Boldizsár,
Mindegy volt néki, tél, tavasz, ősz van, vagy nyár.
Elindult körútjára minden délután,
Látogatóba ment, ismerkedni, vagy ellenőrizni tán?
A bűnözőknek tele lett tőle a gatyája,
Pedig nem is ő volt Columbo nyomozó kutyája.
Egy nyári napon öt kiskutyával örvendeztette meg gazdáit Mimi, a basset hound. Szépen, türelemmel, sok-sok törődéssel nevelte kölykeit, majd eljött az idő, hogy a kicsik új, szerető gazdikhoz kerüljenek. Nagyon nyugodt kutyusok voltak, szófogadó, illemtudó kölykök. Egy azonban kíváncsiságával, érdeklődésével kitűnt közülük. Mindent látni és tudni akart, bármi áron. Folyton figyelt, vagy nagy, porba lógó füleivel hallgatózott. Mindent megjegyzett, mindenben segíteni akart.
– Boldizsárt olyan helyre vigyétek, ahol kíváncsiságát kielégítheti! Olyan helyre, ahol nagyokat sétálhat, sok mindent láthat, ahol mindig történik valami érdekes – kérte gazdáit Mimi.
Boldizsár Hévízre került, egy, a Vörösmarty utcában lakó családhoz. Nagyon megszerették a kutyust, és a kutyus is őket. Ám Boldizsár továbbra is nyughatatlan maradt. Gyorsan elunta a kertjüket, majd az utcájukat, így nap mint nap úgy döntött, lesétált a központba, ahol mindig történik valami. Gazdái eleinte nagyon féltették, de végül belátták, hogy tud magára vigyázni, hiszen már “nagyfiú”.
Boldizsár imádta Hévízt: az illatokat, a szagokat, az itt lakókat, a vendégeket, a boltokat, a tulajdonosokat, a dolgozókat, a kirakatokat. Minden egyes zegzugát ismerte a városnak. Mindig tudta, hogy hol, mikor, mi történt.
Egyik reggel már ébredéskor rossz gondolatok gyötörték. Baljós előérzete volt.
A megszokott két óra helyett már délben elindult otthonról, egyenesen a Tófürdő felé véve az irányt. A bejáratnál, mint mindig, most is kedvesen üdvözölték:
– Szép jó napot, kedves Boldizsár. Örülünk, hogy ismét meglátogatott bennünket, de sajnos most sem mehet tovább. Tudja, a szabály az szabály, kutyáknak tilos a belépés – szólt neki a pénztáros.
– Vau-vau-vau! – vakkantott vissza Boldizsár, majd amikor senki nem figyelt, beosont a Tófürdő területére.
Szimata és megérzése most sem csalt, két suhanc a szabadon hagyott törölközők és csomagok között kutakodott.
– Vajon mit kereshetnek? Talán elvesztetettek valamit? – morfondírozott magában, de egyelőre nem tehetett egyebet, mint közelebb osont a fiúkhoz. Egy strandtáska alá bújt, úgy ment mindig a fiúk után. Reménykedett benne, hogy senkinek sem tűnik majd fel egy vándorló strandtáska.
– Nézd meg, mi lapul a csíkos törölköző alatt, most mentek el fürdeni a tulajdonosai, és szerintem vastag pénztárcát hagytak ott – hallotta nagy füleivel Boldizsár. Most már nem volt kétsége afelől, hogy tolvajok járják a Tófürdő strandját.
– El kell kapnom és be kell vinnem őket a rendőrségre – morgott magában a strandtáska alatt.
Egyszer csak a két csibész egy pad felé indult. Leültek, hogy átnézzék aznapi zsákmányukat. Na, ekkor jött el Boldi ideje! Meglátott egy gombolyagot, amit gyorsan a a padhoz vitt, majd lábuknál fogva összekötötte őket, de még a padhoz is odacsomózta a két lókötőt. Végül pedig ahogy tudod, rohant a rendőrőrsre.
Az épület előtt megállva hangos ugatásba kezdett. Mély, öblös hangjára kijöttek az épületből a rend őrei.
– Valamit nagyon szeretne mutatni nekünk Boldizsár – tűnődött Péter, a rendőrkapitány. Nem gondolkodott sokat, és a kutyus után eredt.
Éppen jókor érkeztek meg, a tolvajok kiszabadítottak magukat és már távozóban voltak.
– Hova-hova azokkal a nagy táskákkal? – állította meg őket Péter.
– Hazafelé tartunk, ma már eleget fürödtünk – válaszoltak a gazfickók.
– Addig sehova sem mentek, ameddig meg nem mutattátok, mit rejtenek ezek a táskák! – szólította fel őket a rendőrkapitány.
Nagy duzzogva, morogva kipakolták kincseiket a strandtolvajok. Egész ékszerboltnyi nyaklánc, karkötő, gyűrű, óra, pénztárca, de még autókulcs is előkerült a táskából.
– Gratulálok, Boldizsár, szép munkát végeztél. Régóta körözött tolvajokat buktattál le – simogatta meg Boldi fejét Péter.
Boldizsár nagy füleit rázva és egy jó nagyot vakkantva köszönte meg a dicséretet.
A rendőrkapitány ezután a strandolókhoz fordult:
– Kérem Önöket, fürdéskor ne hagyják felügyelet nélkül az értékeiket! Zárják be a szekrénybe, vagy valaki maradjon ott velük. Most elfogtuk a bűnözőket, és bízunk benne, hogy a tolvajlások nem ismétlődnek meg, de ne is adjuk rá okot!
Boldizsárt Hévíz város napján, május elsején kitüntették. Persze nem csupán ezért a tettéért vehetett át elismerést. A polgármester beszédében hosszasan sorolta Boldi érdemeit: okos, figyelmes, éber, kötelességtudó, bátor, és bár nem feladata, mindennap körbejárja a várost, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e.
Gazdái duplán örültek az elismerésnek: egyrészt büszkék voltak Boldira, másrészt pedig végre világossá vált számukra, hogy kutyájuk a közbiztonság és a rend fenntartása érdekében rója mindennap a város utcáit.