FEKETE PÉTER
Fekete éjben Fekete Péter,
Feketekávétól oly nagyon éber.
Fekete ötlete támadt az éjjel,
Ellopja a Holdat, úgy néz szerte-széjjel.
Az éj leple alatt keres majd egy ollót,
Kivágja az égből, majd hegedül egy szólót.
Megvilágítja vele a keszthelyi mólót,
Csodálják az emberek, mint egy fehér hollót.
Lecsúszott vele egy hatalmas keltetőn,
Ő volt most a Hegedűs a fekete háztetőn.
Felébredt a zajra a napos csibész csapata,
Úgy világított a tolluk, mint a Nap valaha.
Azt gondolta erre Fekete Péter,
Viszem tovább a Holdat, ez a legjobb vétel.
Talált végre egy óriási palotát,
Itt fogyasztotta el a holdfényes vacsorát.
Élvezte, hogy ott van csak fény, ahol ő világít,
Másutt a sötét az úr, s az éjszaka irányít.
A palota tetejéről végre rálátott a világra,
Így döbbent rá a végzetes nagy hibára.
Fény nélkül még a csendes éjszaka is szomorú,
Végeláthatatlan és bökős, mint egy töviskoszorú.
Fogta ezért a Holdat, visszaragasztotta az égre,
Előtte még megsimogatta, hogy fényes legyen végre.
Örült ennek a Hold, dagadt a melle a büszkeségtől,
Így lett a félből telihold – ilyen nagy még sose volt – az óriási sötétségtől.
