BOHÓKÁS IKERSÉG 2. RÉSZ
HA MI NEM ALSZUNK, TE SEM ALSZOL…
Aki éjszakázott már huzamosabb ideig, az tudja, milyen tünetekkel jár a kialvatlanság. Aki pedig hónapokon, esetleg éveken át nem aludt egyhuzamban legalább 4 órát, az bármit megadna egy nyugodt éjszakáért. Hogy miként is lehet túlélni a mozgalmas éjszakákat és a nyűgös másnapokat? Csak egy módon: HUMORRAL és KITARTÁSSAL!
Van, akinek semmi sem jó. Ilyen vagyok én. Eleinte annyit és olyan mélyen aludtak a gyerekeim, hogy a kórházból hazaindulva visszafordultam az ajtóból, hogy vizsgálják meg őket, mert olyan, mintha nem is lélegeznének. Szerencsére csak durmoltak a hatalmas babahordozóban. Úgy néztek ki, mintha 2 kg-os csomagokat rejtettek volna el méretes fűzkosarakban.
A kis Tündér Lalákkal az első három hónap maga volt az idill, csak ettek és aludtak, de többnyire csak aludtak és aludtak, majd egy nap úgy döntöttek, hogy végleg kipihenték magukat, mostantól pedig az élet komolyabb dolgaiba is belekóstolnának. Innentől aztán ikerördögökké változtak át.
Abban, hogy éljük teljes gőzzel az életet, 100%-ig egyetértek, de úgy gondolom, elég, ha csak 16 éves korunktól kapcsolunk magasabb üzemmódba. Próbáltam ezt elmagyarázni a lurkóknak is, ám ők sajnos nem osztották a véleményemet.
Eleinte az ember teóriákat gyárt arról, hogy vajon miért sírnak fel éjszaka 20 percenként a gyerekei. Jön a foguk, fáj a hasuk, éhesek, fáznak, sötét van a szobájukban, sok volt az elmúlt napokban átélt élmény, tele a pelenka….
Aztán amikor már nincs ereje felkelni, inkább azt találgatja a férjével, hogy most éppen melyik kiscsávó kiabál. Mintha Csabi lenne – latolgattuk nevetve –, neki magasabb a hangja. Ilyenkor tuti Gergő volt az. A hosszú éjszakákba belefért az is, hogy megvitassuk, ki és hány perccel ezelőtt kelt fel utoljára, ki a fáradtabb, ki következne…
Bevallom előfordult, hogy egy-egy éjszakát sikerült mégis átaludnom. Ilyenkor a kimerültség győzedelmeskedett. Mondtam is reggel a férjemnek:
– Végre nyugodt éjszakának volt.
– Csak neked – válaszolta elcsigázott, fáradt hangon….
Én mindenesetre úgy éreztem magam, mint akit feltettek akkumulátorra és 50%-ig feltöltődött. Jöhetett volna még egy-két ilyen éjjel….
Aztán ígérgettünk nekik mindent, ha legalább 6-ig alszanak. Később bekeményítettem, megmondtam, ha nem alszanak, másnap nincs játszótér, punktum. Na, ez hatott, csak éppen fordítva sült el. A játszótér hiányától úgy bepánikoltak, hogy már hajnali 4-kor elővették a játékaikat. Mivel még kicsik voltak, kénytelen voltam odaülni hozzájuk, amiből az lett, hogy általában eldőltem a szőnyegen, ők meg rajtam játszottak, vagy éppen hozzám bújtak. Erről jó néhány fotó is született: Zombianyu és gyermekei címmel.
Aztán telt-múlt az idő, mint a mesében. A gyerekek egyre értelmesebbek, okosabbak lettek, anya viszont a kialvatlanságtól már a saját nevére se nagyon emlékezett. Volt, hogy a postán is a gyerekekét írta le…
Kilátástalan helyzetünkben az orvostudományt hívtuk segítségül. Vizsgálatok, vérvétel, röntgen, szerencsére mindent a legnagyobb rendben találtak.
A megoldást és a feloldozást végül egy homeopátiás doktornő hozta meg. Mivel ikreink már két éve nem aludtak és így mi sem, végső elkeseredésünkben hozzá fordultunk. Ez a doktor néni mindent tudni akart, még a lábméretüket is…
Osztott, szorzott, kevert, kavart, írt, olvasott, sóhajtozott és gondolkodott, végül két tojással kisütötte nekünk a Stramonium nevű szert.
Hát persze, gondoltam, ettől majd nyugodtan alszanak…
– Ne merd beadni nekik! – fenyegetett a férjem.
– A doktornő szerint ha nem használ nekik, akkor ez nem az ő szerük, így nem árthat – zártam rövidre a beszélgetést, és mindkettőjüknek adtam belőle 2-2 golyót.
Semmit nem vártam tőle. Reggel, 8 órányi alvás után mégis mindenki frissen ébredt. Azóta hiszek a csodákban!
