IKERBLOG 5. RÉSZ

HA NAGY LESZEK, DOLGOS LESZEK!

Mint minden gyereknek, az én fiaimnak is határozott elképzelése van arról, hogy mivel foglalkoznak majd felnőttként.

Ez a problémakör nap mint nap nagy fejtörést okoz nekik, főként a tanulás miatt. Bár még csak a második osztályt tapossák, de már most fontos számukra, hogy egyszer nyolcadikosként milyen irányba menjenek tovább.

Csabit egész kicsi kora óta foglalkoztatja a mezőgazdaság és az állattenyésztés, egyszóval a gazdálkodás.

A pénztárcájában lapuló néhány ezer forintot is John Deere traktorra költi majd. Azt azért sejti, hogy ennyi pénz nem lesz elegendő, így Gergőét is elkérte hozzá, ha pedig minden kötél szakad, akkor majd pályázik – mondja ő, a céltudatos gazda.

Szinte rabul ejtik a gazdaboltok. Órákig tudja csodálni a vetőmagokat, palántákat és a kerti eszközöket. Ha nem figyelek rá, beltéren is előszeretettel használja a kültéri szerszámokat.

Az ő hatalmas gazdasága két részből áll majd. Az állatok a zalaszántói hegyen legelésznek majd, a növényeket és a szántást pedig a rezi „birtokra” tervezi. Hogy hajlott koromban se unatkozzak, egy zsebkendőnyi földet nekem is ajándékozna, hogy virágokkal szépítsem a birodalmát. Szerinte ugyanis nekünk együtt kell dolgoznunk. Tisztában van vele, hogy túl nagy tapasztalataim nekem sincsenek ezen a területen, így már a közös traktorvezetői tanfolyamunkat is megszervezte gondolatban.

Bízom benne, hogy álmait tettek is követik majd, és előbb-utóbb nem okoz majd problémát neki, hogy a kutyapiszkot undor nélkül szedje össze…

Gergő a precíz, pontos manager, vezetőnek készül. Öltönyben jár és szép autóval közlekedik majd. Célterülete a családi vállalkozás, melyet világméretűre duzzaszt. Ő apát gondolta társának, de úgy érzi, egyedül is boldogulna.

A kereskedők ábécéjének első mondatát már évek óra kívülről fújja: „Egyért veszed, kettőért adod.”

A pénzzel kiválóan bánik, soha semmire sem költ feleslegesen, és kölcsönt sem ad, még nekem se. Csabit is erre biztatja, szerinte ugyanis a kölcsönpénzt soha nem adják meg. Irodájában mérnöki precizitás, makulátlan rend és tisztaság uralkodik majd. Bármikor szeretettel vár bennünket, de reméli, hogy látogatáskor a bejáratnál hagyjuk a koszos gumicsizmánkat.

„Testvériesen” elosztották a családi vagyont is, melynek legértékesebb részét a kutyák, a macskák és az autók képezik.

Csabi a húgomék kutyáját, Dorkát és a macskánkat, Cicót választotta, míg Gergő a mama Dina nevű német juhászával és Beni nevű cicájával büszkélkedne. Véleményük szerint a legjobb soruk úgyis náluk lesz az állatoknak. Külön ház, személyre szabott menü, rengeteg játék…

Amit kiemelten fontosnak tartanak beszerezni, az egy laptop és egy iPhone 6, ezek nélkül ugyanis olyannyira elképzelhetetlenek a mindennapok, hogy talán már holnap meg kellene vennünk…

Egymástól persze nem szeretnének elszakadni. Lenne egy nagy társasházuk legalább 10 lakással (akár a Melrose Place-ben), ahol a család és persze a jó barátok tengetnék mindennapjaikat.

Ezek a tervek naponta belopják magukat a fiúk gondolatába. Nagyon aranyos, ahogy eljátszanak egy-egy szituációt a leendő hivatásukkal kapcsolatban, és még fizetést se várnak érte. Talán hitük és kitartásuk is lesz ahhoz, hogy ami a játékban sikeres, az a valóságban is működjön.