Hóember, hóember,
Nem vagy te vad ember.
Csak állsz, s őrzöd az éjszakát,
A sötét éjszakának 100 dalát.
A hold hegedűjátékát, ahogy forog körbe-körbe,
Addig muzsikál, míg el nem tűnik a ködbe.
A csillagok zongorahangversenyét,
Ahogy ütik az ég billentyűzetét.
A hó dobszólóját, ahogy dobbannak benne a talpak,
A csillagfényben pedig szikraesők hullnak.
Hóember, hóember,
Nem vagy te vad ember.
Huncut szénszemeid, répaorrod,
Fegyvered, a seprűd, hónod alatt hordod.
Igazán nem is fél tőled senki,
Mégsem merik soha az éj csendjét felverni.
