HÚSVÉTI SZERELEM
Nyuszinak lenni annyit jelent, mint nap mint nap puha vattában hemperegni, apró lábakon, bársonyos mancsokon térdig érő fűben szökkenni, répaföldeken kergetőzni, káposztamezőkön leveleket fodrozni és annyi simogatást, szeretetet és ölelgetést kapni, hogy még a legkeményebb bunda is pihe-puhává válik. Tudta ezt jól Sárkány Sanyi, aki régóta szerelmes lángokat táplált Nyuszi Szisza iránt. A szerelem azonban beteljesületlen maradt, Szisza ugyanis nemcsak hogy félt, de egyenesen rettegett Sanyitól. Húsvét reggelén Szisza boldogan ejtőzött a napsütötte teraszon, ahol a kora tavaszi napsugarak meg-megcsiklandozták a nyuszi ágaskodó füleit, aki gurgulázó nevetéssel viszonozta a Nap kedvességét. Mindezt a szerelmes Sanyi megbabonázva figyelte.
– Olyan szépek a fülei, mint az égbe meredő, meghosszabbított tulipánszirmok, és olyan gyönyörű és tiszta a nevetése, mint a szanaszét guruló igazgyöngyök hangja – ábrándozott a messziségből Sárkány Sanyi, akinek borzasztóan jól állt a távolság, a sóhajtozástól legalább csak néhány szénakazal és nem egy egész ház gyulladt ki.
Na de a nyuszi így is megérezte a füstös sárkányillatot és menekülőre fogta. Apró lábai nem vitték sokáig, a répaföld legeslegközepén egy csapóajtón keresztül a mélybe zuhant, egyenesen Vak-Gondokék lakásába. A kis vaksik boldogan vették körbe a rémült nyuszit, aki eleinte élvezte a túlzott vendégszeretetet, ám kis idő elteltével már igazán nem kívánt mást, mint egy kis fényt. Csakhogy idefelé ez nem járja, hiszen nem véletlenül költöztek a föld alá. Nyuszi Szisza kellemes húsvéti ünnepeket kívánva hamar hátrahagyta volna a társaságot, de ők marasztalták, sőt erővel visszatartották. Úgy gondolták, húsvétkor nekik is kijár egy igazi nyuszi társasága. Kínálták is vendégüket minden földi jóval, répa-retek-mogyoróval, de neki csupán fényéhsége volt. Füleit behúzva akár a vakondcsalád tagjának is nézhették volna, de nyöszörgő hangja csakis a nyusziéra hasonlított. Föld alatti bánatában csak nyögdécselt, s arra gondolt, hogy még a sárkánnyal is jobb lenne, mint itt a sötétségben.
De Sárkány Sanyi sem volt fényes hangulatban. Szívét a nyuszi elvesztése miatt akkora bánat nyomta, hogy felkelni sem tudott. De végül ez lett a szerencséje. Amint fülét a földhöz szegezte, ismerős hangokat hallott. Hamar ráismert szerelme, Nyuszi Szisza elcsigázott jajveszékelésére. Úgy megörült, hogy menten felugrott, az ugrás közben keletkezett kisebb földrengésben pedig pont egy nyúlnyi nagyságú ajtónyílás körvonalazódott a vakondtúráson. Képzelhetitek, hogy örült Szisza a szabadságnak. Boldogságában megölelte, megcsókolta Sanyit. Tavasz volt, húsvét és öröm, így fordulhatott elő, hogy a nyuszilány is beleszeretett a sárkányfiúba. Még a méretbeli különbségek sem zavarták őket. Óriási palotát építettek egy hatalmas és egy nyúlfarknyi ággyal. Ebédre és vacsorára pedig mindig kétfélét főzött Szisza, Sanyinak füstölt fűlevest, magának pedig répafőzeléket. Egyvalamiben azonban mindig egyetértettek, szorosan összebújva, egymás mancsát fogva: nekik minden sikerülhet. Akár egy nyuszifülű sárkánygyerek is…