BOHÓKÁS IKERSÉG 6. RÉSZ
IKERÖRÖMÖK – IKERNEHÉZSÉGEK
Abban, hogy valaki ikreket nevel, a nehézségek mellett rengeteg szépség és öröm rejtőzik. Már attól mosoly jelenik meg az ember arcán, ha egy anyuka „dupla” babakocsit tologat és két egykorú kicsi üldögél vagy éppen ficánkol benne. A szerencsés anya részese annak is, hogy mi mindent tesznek közösen a gyerekek.
Ha egyikőjük meglátott valami érdekeset, kis ujjával jelzett, mire a másik is ugyanígy tett, tehát két kéz mutatott párhuzamosan, egyszerre jobbra vagy balra. Gyakran fordult elő, hogy annyira tetszett valami az egyik gyerkőcnek, hogy hangos sikítással vagy éppen kacagással jutalmazta, mire a másik teljes egyetértésben ugyanígy kacagott. Ezek annyira aranyos helyzetek voltak, hogy ha a sikítozásba nem is, de a nevetésbe én is mindig bekapcsolódtam.
Ebből a nagy szinkronból adódtak azért kellemetlen helyzetek is. Ilyen volt, amikor egy boltban éppen fizettem, amikor ők az alsó fiókból a legnagyobb összhangban és kacagásban szórták ki a zoknikat. Szerintem is roppant mulatságos szituáció volt, de az eladó mégis megkért, hogy legközelebb egyedül menjek be vásárolni.
Minden anya szívét büszkeséggel tölti el, amikor gyermeke megteszi az első lépéseket. Én ezt a felemelő érzést duplán éltem át kb. 5 perc különbséggel. 13 hónaposan kiborogatták a konyhában a kekszet, én pedig, hogy össze tudjam takarítani, beültettem őket a játszószobájukba és behajtottam az ajtót. Ez nagyon nem tetszett nekik, Csabi úgy feldühítette magát, hogy mérgében, mint egy részeg robot, kissé imbolyogva és szaggatottan, sírva kisétált hozzám a konyhába. Örömömben nekem is kijöttek a könnyeim, össze-vissza ölelgettem és puszilgattam. Gondoltam egyet és a Gergőt is „lábra” állítottam, hátha ő is tud járni. És tudott…
Más dologban is egy húron pendültek a gyerekek. Ha ez egyik nem evett, a másik sem volt éhes. Ha az egyik pakolta a hűtőt, a másik is csatlakozott hozzá. Ha az egyiknek „takarítani” támadt kedve, hirtelen a másikójuk is rendmániás lett. Úgy nézett ki a lakásunk, mint egy erődítmény. Minden megerősítve, lelakatolva, elbarikádozva… Olyanok voltak, mint a villámgyors, furfangos besurranó tolvajok. Ha egy pillanatra nem figyeltem, máris ott termettek, ahol nagyon nem kellett volna.
Néha nagyon jól bírtam a strapát, máskor meg nagyon rosszul. Lelkiállapotom gondolataimban és cselekedeteimben is tükröződött. Csabi és Gergő rettentően rossz evő gyerekek a mai napig. Ez „manökenalkatukon” meg is látszik. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor hatalmas erőfeszítések árán végre megetettem őket. Ehhez mindent bevetettem, ami eltereli a figyelmüket arról, hogy ők éppen esznek. Ebéd közben ment a porszívó vagy a szárítógép, gyakran a TV. Báboztam, grimaszoltam, bohóckodtam, csak egyenek. Amikor pár hetesen a koraszülöttosztályon feküdtünk, a nővérek azt mondták, nálam még az ötös ikreket szoptató anyuka is gyorsabban végez a gyerekei etetésével.
Így történhetett meg, hogy egyszer nagy kimerültségemben és igyekezetemben véletlenül kétszer akartam megetetni ugyanazt a gyerkőcöt. Beletelt egy kis időmbe, mire rájöttem, hogy azért nem eszik, mert ő már megebédelt.
Betegségben is nagyon „összetartottak”, általában egyszerre kaptak el valamilyen nyavalyát, ami miatt sokszor a kórházban kötöttünk ki. A kórház egy gyerekkel sem hawaii nyaralás, nemhogy kettővel. Amikor meg jobban érezték magukat, mint a „kismadarak”, ágról-ágra, ágyról-ágyra ugrálva örvendeztek az új helyzetnek. Nem is meglepő, hogy egyik kórházi tartózkodásunk alkalmával beadtam az egyik gyerkőcnek az antibiotikumot, majd elkezdtem kiadagolni a másodikat is. Mire visszafordultam úgy összekeveredtek a gyerekek, hogy fogalmam sem volt, melyiknek adtam. Hívtam is az orvost, hogy most mitévő legyek.
– Ne csüggedjen, adjon mind a kettőnek még egy picit, abból túl nagy baj nem lehet…
Mára már megszépültek az emlékek, és jókat nevetünk ezeken a sztorikon. Persze mókás szituációk ma is adódnak, de most inkább a gyerekeim tréfás természete szüli ezeket a helyzeteket. Gyakran viccelnek meg ugyanis azzal, hogy ők már kaptak gyógyszert, vagy ők már fürödtek és a másik a soros. Sokszor nem is tudom eldönteni, hogy mi is az igazság. Nem szólhatok egy szót se, viccben és faramuci helyzetek teremtésében mindketten rám ütöttek…