– Én ma pont úgy sikáltam meg a Kelekóla Matyi fogait, hogy az indián jelmezéhez tökéletesen passzoljon, vagyis csak úgy imígyen-amúgyan – kényeskedett Fogkefelícia és tovább pihent poharában.
– Én pedig tökéletesre fényesítettem Mamlackó mákos gubás fogait, így a fogazata pont egy jól ápolt krokodiléhoz méltó – örvendezett Fogkeferi.
Az óvodai mosdóban a fogkefék egymás mellé rendelve sorakoztak, és ebéd utáni traccspartit tartottak arról, hogy kinek milyen jelmezbe öltözött a gazdája. A fogkefék imádták az álarcosbálokat, ilyenkor mindenki felismerhetetlenné változott és nagyon titokzatosan viselkedett.
– Játsszunk mi is farsangosat! Mindenki tegye rendbe, vagyis rendetlenségbe a sörtéit, és kezdődhet a mulatság – szólt Fogkeferdinánd.
Fogkefernándó fogkrémből sisakot nyomott a fejére és lovaggá ütötték. Fogkefencse copfba kötötte sörtéit, majd kisasszonnyá változott és már ropta is a táncot Fogkeferdinánddal. Hófogkefélkék, Piroskák, farkasok, kutyák, macskák, szakácsok és pincérek szőrébe-bőrébe bújt fogkefegyerekek mulattak a mosdóban. Pörögtek-forogtak, viccelődtek-élcelődtek egymással. Egyikőjük-másikójuk úgy felbátorodott, hogy a mosdó széléről a folyosóra, sőt a csoportszobába is bemerészkedett. Furdalta a sörtéjüket a kíváncsiság, szerették volna látni, hogy mulatnak a nagyok, még egy lekváros fánkot is elcsentek. Imádták ezt a ragadós, ám annál finomabb tésztát. Körbeállták és csak ették, ették, amíg azt nem érezték, hogy most már csordultig megtelt a hasuk, vagyis a nyelük. Ekkor folytatták a mulatozást. Nem szoktak hozzá a bálokhoz, így késő délutánra úgy elfáradtak, hogy már annyi erejük sem maradt, hogy visszamásszanak a fogmosópoharukba. Hozzá kell tenni, a lekváros fejüktől nehezen is ment volna, hiszen még egymáshoz is jól odaragadtak a heves tánc közben. Jobbra-balra kidőlve, csupa szutykosan, ragacsosan hevertek szanaszét a földön, amikor Marcus bement a mosdóba. Szóhoz sem jutott a döbbenettől. Hívta is gyorsan a többieket. Az óvó néni először arra gyanakodott, hogy a nagy sietségben a gyerekek hagytak ekkora rendetlenséget, de a fogas kérdésre a kicsik előbb találtak választ.
– A farsangi bál mindenkinek jár, még a fogkeféknek is – nevetett Pirkó.
– Vajon milyen lehetett a fogkeferingő táncuk? – kacagott Mirkó.
A legmókásabbat Vendi fedezte fel. Hahotázva osztotta meg a többiekkel, hogy a szorgos fogkefék az ő fogukat mindig tisztára mossák, azt mégsem tudták, az alapos fejmosás rájuk is vonatkozik. Végül mindenki megfogta a saját fogkeféjét, fényesre tisztította és a helyére tette. Másnap minden fogkefe csak a tízórai után ébredt fel, és egyikőjük sem tudta eldönteni, hogy csak álmodták-e a tegnapi farsangi mulatságot.
– Milyen keszekuszán állnak a sörtéim – ámuldozott Fogkefanni, majd rájött, hogy rendetlen gazdája, Bálint őt nem tette rendbe. Huncutul a többiekre kacsintott, és már mindenki tudta, hogy tegnap délután, farsang farkán, Fogkefesztiválban jártak.