SIMI, AZ ÁLLATOK BARÁTJA
Simi egy különleges kisfiú, de fogalmazhatunk úgy is, hogy „jó magaviseletének”, borotvaéles eszének és még élesebb látásának köszönhetően különös dolgok történnek vele. Kivételes egyénisége az állatokkal való kalandjaiban a leginkább megfigyelhető, de akár egyedül van, akár szüleivel , mindig „állatian” viselkedik. Már születésekor oroszlánszerű üvöltésben sírt fel, ami miatt mindenki állatira megijedt. Ezután hosszú, torzonborz, vörös haja miatt mindenki mókusnak nézte, evése leginkább egy egérkéére, mozgása pedig egy kismajoméra hasonlít. Nevét a simogatásról kapta, ahány állatot meglát ugyanis, mindet rögtön meg akarja simogatni. Némelyiket azonban talán jobb lett volna elkerülni. Ilyen volt például Hal Ihó, aki egyik délután addig-addig ügyeskedett egy mély vizű tóban, amíg Simi szerint óriási mágnesével bele nem vonzotta őt a vízbe. Még az volt a szerencse, hogy anyukája mindig egy kisebb vontatót húzott maga után, amikor sétálni indultak, így Hal Ihó felemelte Simit a víz tetejére, édesanyja pedig egy hálóval kihalászta fiát a csak számára kellemes egyfokos vízből. Egy állatkerti körút alkalmával hogyan, hogyan nem, Simi a tevék közé tévedt. Szülei azt hitték, fényképezkedni mászott be Teveg Elek és Teve Eve közé a fiuk, ezért rögtön fotózni kezdték. Simi azonban rettenetesen megijedt ezektől a csak távolról apró állatoktól, ezért integetni és kiabálni kezdett:
– Nem akarok velük lenni, kezdjetek el mentegetni! – rikoltott egy nagyot.
– Persze, hogy le fogunk fényképezni – válaszoltak neki szülei, akik olyan messze voltak tőle, hogy nem hallották őt rendesen.
– Felvettek, felvettek! – ordított tovább, amikor Teve Eve a hátára kapta.
– Én is szeretlek, én is szeretlek – kiabált vissza anyukája.
Teve Eve persze kihozta a kisfiút a szüleinek.
– Na, ez a kaland volt az, ami után Simi megfogadta, hogy megpróbál jól viselkedni. Magának tett ígérete „rettenetesen sokáig”, csaknem öt percig tartott. Nem is volt furcsa a fogadalom megszegése, hiszen egy vadmacskát pillantott meg, aki kiköpött úgy nézett ki, mint a szomszéd cicája. Több se kellett neki, a gondozó után eredt, és a cicus ketrecében termett. Ez a cicus is elkezdte őt a mancsával böködni, de a tappancsa kissé nehezebb és erősebb volt, mint a szomszéd Cirmié. Gyorsan menekülőre fogta volna, de Cirmus Irmus mancsa beleakadt a pulóverébe. Addig-addig lépkedett hátrafelé, míg kötött pulóvere le nem bomlott, és a cica mancsára nem tekeredett. Így szabadult meg Simi a nem éppen kedvenc pulóverétől, és így szelídült meg Cirmus Irmus egy gombolyag fonaltól.
Siminek ezután a csudájára járt a világ, ilyen gyorsan ugyanis még soha senki nem szelídített meg egyetlen állatot sem. Ő pedig megfogadta, hogy egyszer, ha kap egy igazi házi cicát, ő is megszelídül. Hogy ígéretét mégsem tartotta be, annak csupán egyetlen oka volt. Kicsi, szelíd cicát kapott szüleitől, fülein apró pamacsokkal, mégis mire megnőtt, legnagyobb csodálkozásukra hiúz lett belőle.
