A SZELEBURDI KIRÁLYKISASSZONY
Élt egyszer valahol nagyon-nagyon messze, egy távoli földrészen egy királykisasszony, aki szép volt, mint egy babarózsa, sudár volt, mint egy jegenyefa, hófehér mosolya pedig úgy villogott, mint a szikrázó hó a napsütésben. Nyughatatlannak született, így állandóan történt vele valami furi-muri kaland. Hol az egyik cipője esett a tóba, ahova aztán utána ugrott, persze úszni nem tudott, így a hattyúk húzták ki a vízből. Máskor meg az erdőbe indult, s úgy gondolta, hazavisz egy mókust. Fel is mászott érte a fa tetejére, de arra persze nem számított, hogy mókusék odúját nem neki tervezték, így Szele-Burdi beszorult a lyukba. A királykisasszonyt így nevezték el vicces természete miatt. A legnagyobb kaland mégis egy vasárnapon esett meg vele, amikor kedvenc időtöltésének, a horgászatnak hódolt. Leült a tó partjára cicája mellé, és elkezdte lógatni pecabotját a vízbe. A kapásra nem kellett sokáig várnia. Elsőként egy mini keszeg akadt a horgára. Kihúzta, de macskája egy pillanat alatt be is kapta, teljesen lenyelni viszont nem tudta szegény, így ijedtében elkezdett futni. Ám az utolsó pillanatban a királylány még elkapta a horgászbot végét. Ahogy szaladtak úgy néztek ki, mintha sétáltatta volna a macskáját, csakhogy kissé fura módon, póráz helyett pecabottal, és séta helyett futva. Rohant a cica, ahogyan bírt, hogy megszabaduljon a torkán akadt haltól, és észre sem vette, hogy egy cipőboltba toppantak be. Szegény cicus a 20-as lábával pont egy 18-as cipőbe esett, ami rá is szorult a tappancsára. Nem is volt ez akkora gond, mert legalább lassított a tempón, így a futást jobban bírta a királylány. Rövid idő múlva egy óráshoz estek be. Itt a pontos idővel és az ebéd végével kellett szembesülniük, amitől ismét visszavett az eszeveszett tempóból a macsek. A királylány már majdnem elkapta, amikor úgy megbotlott, hogy ráesett a macskára, aki horgászbotostul együtt ráakadt a ruhájára, és úgy nézett ki, mintha egy hatalmas nagy kitűző lenne a kabátján.
– Végre megvagy – sóhajtott fel Szele-Burdi, és már iszkolt is volna, hogy kiszabadítsa a halat a macskája torkából. Az úton azonban mindenki leszólította, és megcsodálta a kabátján lógó, nyávogó kitűzőt. Szegény királylány már annyira fáradt volt, hogy kénytelen volt betérni egy gombóc csokifagyira az útjába eső cukrászdába. Csakhogy a fagyit most keverték ki és még nem fagyott meg, ám neki így is kellett az édesség. A fagyi annyira folyt, hogy szegény fehér macskája egykettőre barna foltos lett. Az állatorvoshoz érve hiába magyarázta az orvosnak, hogy nem valamiféle betegségtől foltos a cica, az nem akart hinni neki. Végül a csap alá csapta a macskát, amitől elkezdtek róla eltűnni a foltok. A víz csobogását a hal sem bírta szó nélkül, kiugrott a macska szájából, egyenest a vízzel teli mosdóba. Szele-Burdi végre megkönnyebbülhetett, de megfogadta, legközelebb egyedül megy le a tópartra, mert most már egy kis nyugalomra vágyik.