TÉLAPÓ SEGÉDEI
Gondoltátok volna, hogy a Télapó hosszú-hosszú éveken át teljesen egyedül készítette el és hordta ki a gyerekeknek az ajándékokat? Éjszakánként egyes-egyedül olvasta végig a kívánságleveleket, és egymaga dolgozott a Mikulásgyárban is. Képzeljétek, még mobiltelefonja és számítógépe sem volt. Nem is csoda, hogy a temérdek sok munkától így megőszült és ilyen hosszúra nőtt a szakálla. Ma már persze szorgos és lelkes kis csapata segít neki, hogy mindennel elkészüljenek december 6-ára, Mikulás napjára. A segítőkész csapatra azonban kerek ezer esztendőt kellett várnia.
Minden egy napsütéses novemberi napon kezdődött. A Télapó is, mint mindenki, rettentően szerette a napfényt, de nem a tél kellős közepén. Rózsák és tulipánok helyett ilyenkor inkább jégvirágra és hóesésre vágyott. Amint éppen az időjáráson morfondírozott, halk nyöszörgésre lett figyelmes. A siránkozó hang egy távoli, beomlott pincéből hallatszott. Nem sokat tétovázott, elindult a hang irányába. Igencsak elcsodálkozott, sőt kissé meg is ijedt, amikor a romokhoz ért. Nem tudhatta, kit temetettek maguk alá a súlyos kövek.
– Ki sírdogál, ki került bajba? Segíthetek valakinek? – kérdezgette, gyors választ remélve.
– Én vagyok az, Télanyó. Gondoltam, mielőtt szétszóróm a Földön porcukros, jeges hópelyheimet, pihenek egyet ebben a kicsi kunyhóban. Azt reméltem, itt talán nem zavarok senkit, de ahogy kinyitottam az ajtót, összedőlt az épület, én pedig a romok alatt ragadtam – nyöszörgött Télanyó.
– Ne aggódj, kedves Tél néni, bocsánat, akarom mondani Télanyó, rögtön kiszabadítalak – ajánlkozott Télapó, és erős karjaival leemelte róla a köveket.
Télanyó felállt, és hálálkodni kezdett.
– Drága Mikulás, nagyon köszönöm, hogy megmentettél. Viszonzásul fogadd el segítségemet az előkészületekhez.
– Hát – mondta zavartan a Télapó, – nekem még soha senki nem segített, és fogalmam sincs, hogy miben is tudnál segédkezni. Bár ebben a melegben bizony a kelleténél fáradtabb vagyok – tette hozzá.
Télanyó mintha csak erre várt volna. Kiszórta kötényéből a finom hópelyheket, és olyan gyönyörűséges téli tájat varázsolt, hogy a hópelyhekkel együtt mindenki táncra perdült. Télapó most már jókedvűen látott munkához, Télanyó pedig elindult az erdőbe fát gyűjteni, hogy alaposan befűthessenek a Mikulás házában. Az erdő közepén egy tisztásra érve két rénszarvassal, Rudolffal és Rumival találkozott, akik a hó alól próbáltak élelmet szerezni maguknak.
– Ó, bárcsak lenne egy gondos gazdánk, aki mindig megetetne bennünket! Nem lenne többé gondja a közlekedéssel. Ha mögénk kötne egy szánkót, a világ végére is szélsebesen elrepítenénk – sóhajtották a hó alatt kotorászva.
Több se kellett Télanyónak. Gyorsan a Télapóhoz vezette őket, aki most már borzasztóan megörült a segítségnek. Örök barátságot kötöttek, és természetesen mindenben segítették egymást a szarvasokkal.
Egyik nap három manó tévedt Mikulás utcába. Rettentően fázott a lábuk, ezért Télapót kérték segítségül.
– Kedves, öreg Mikulás! Tudjuk, hogy még tíz napot kell aludni, ahhoz, hogy útnak indulj az ajándékokkal, de a mi lábunk addigra megfagy a hóban. Kérünk szépen, adj nekünk néhány darab kikészített bőrt, és mi megvarrjuk magunknak a bocskorokat – könyörögtek a Mikulásnak.
Télapó megsajnálta őket és teljesítette a kérésüket. A három manó, Bobó, Bibi és Bebe olyan ügyesen szabott, varrt és tüsténkedett, hogy rögtön segédeivé nevezte ki őket.
– Gyorsan lelkes kis csapat állt össze így december 6-ára. A nagy napra olyan nyugodtan készülődhetek, mint még soha – örvendezett a nagyszakállú, akinek jókedvét egy piros szarvú, fekete ruhás ember törte le.
– Minek örül itt mindenki, mikor ilyen fehér hóban egy fekete krampusz még elbújni sem tud tisztességgel? Rögtön észrevesznek, úgy kitűnök a feketeségemmel. Vége már a csínytevéseknek. Mihez kezdek most? – morgolódott.
– Ha megígéred, hogy mostantól rendesen viselkedsz, segíthetsz nekem ajándékokat osztogatni. Eleget csintalankodtál és elég sok borsot törtél mindenki orra alá. Itt az ideje, hogy végre jóvátedd – rivallt rá a Télapó.
Krampusz Ampusz úgy megszeppent, hogy ellenkezni is elfelejtett. Megfogadta, hogy mindenkit jóra tanít majd. Gyűjtött néhány gallyat az erdőben, hogy ezekkel a virgácsokkal szidja meg azokat, akik nem viselkedtek illendően.
Összeállt tehát a nagy csapat. Napközben dolgoztak, éjszaka a tűz melegénél falatoztak és énekeltek, így készültek az ünnepre. Szívük megtelt örömmel és szeretettel, s mindezt a kedvességet az ajándékokba is beletették. Ezért örülnek annyira a gyerekek minden évben a Mikulásnak és az ajándékoknak.